Felnőtt hittan
A felnőtt hittan következő alkalma április 6-án, majd április 20-án, illetve 27-én szombaton lesz a sekrestyében, délután negyed 6-kor.
A felnőtt hittan következő alkalma április 6-án, majd április 20-án, illetve 27-én szombaton lesz a sekrestyében, délután negyed 6-kor.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom három alkalmas bibliai sorozat tartására kérte föl dr. Ádám Miklós atyát, aki az Esztergomi Hittudományi Főiskola biblikus teológia tanára, a papi továbbképzés referense. Előadásai rendkívül színesek, lendületesek és humorosak. Lenyűgöző tudás, rendkívüli empátiás készség és magával ragadó előadásmód...
Fiatalok találkozása Erdő Péter bíborossal - 14-35 évesek számáraA program alkalmat ad arra, hogy a hittel, Egyházzal és teológiával kapcsolatos kérdéseket a fiatalok feltehessék a főpásztornak.
Gyerekek a gyerekekért! címmel pénteken 18 órakor jótékonysági koncert lesz a szentendrei Városháza Dísztermében. A jeggyel Az értelmi fogyatékos gyermekek oktatásáért, neveléséért Alapítványt támogatják. A jegy ára: 2000 Ft.
Egyházközségünk a működését azokból az összegekből finanszírozza, amelyet a közösség tagjai befizetnek. Ebből fizetjük a templom költségeit: világítás, fűtés, gyertyák, ostyák stb, de ebből fizetjük a plébánia fenntartási költségeit és a közösségi programjainkat is.
Pénteken, 5-én este 7 órakor szokásosan elsőpénteki szentségimádás lesz a templomban.
Akik esetleg nem tudták még elvégezni a húsvéti gyónásukat, azok csütörtökön és szombaton, a szentmisék előtt fél órával megtehetik.
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt, alleluja!
Nagyszombati Szentsír őrzésre lehet jelentkezni a kijáratnál elhelyezett lapon. Este, a Vigília mise előtt lesz a tűzszentelés és a húsvéti örömláng továbbadása, valamint a szentmisén a keresztségi fogadalmunk megújítása is. Kérjük, hogy minden résztvevő hozzon magával csepegésgátlóval ellátott gyertyát erre a szertartásra.
Templomunk és a templomtér Húsvét előtti takarítását, rendbetételét 29-én, Nagypéntek délelőtt 9 órától fogjuk végezni. Addigra már esedékes lesz a fűnyírás is. Kérjük a közösség segítségét a munkák elvégzésében!