Köszönet
Hálásan köszönjük minden önkéntes segítőnknek az önzetlen munkáját, akik az elmúlt héten, illetve még ma is, a kerti eseményünk végéig munkájukkal segítették, segítik templomunk belsejének és környezetének ünnepivé, széppé tételét, valamint a templomkerti agapéra sütöttek, főztek, sátrakat és padokat, asztalokat állítottak. A mai nappal avathatjuk fel a héten elkészült kerti pavilonunkat is, amely a jövőben helyet tud majd biztosítani kisebb szabadtéri közösségi programjainkhoz is. Reméljük, hogy maradnak még segítők az ebéd végére is a sátrak, asztalok, padok bontására és a takarításra is.
Szintén szeretettel és hálával köszönjük adományozónknak a szentély átrendezését lehetővé tevő szőnyeget és székeket, amelyekkel szebbé tudtuk tenni templomunkat.
A szentmise után szeretettel várunk mindenkit a már hagyományos templomkerti bográcsgulyás ebédre.
A gyerekek, akik ebéd után szeretnének "megtalálóst" játszani, keressék Éva nénit.